23. Daoizmus 6. - Chang San-feng 2.

A taoista történelemnek egy alig ismert alakja azonban mégis megkísérelte, hogy ezt a jótékony ismeretet átültesse a gyakorlatba. Egy taoista pap, név szerint Chang San-feng hozta létre állítólag a T'ai Chi Ch'uan-t, a "Nagy Végérvényes Ököl" elnevezésű gyakorlatrendszert és harci művészetet. Jóllehet születésének és halálnak időpontját nem ismerjük, a különböző történészek a Sung, a Yuan és a Ming dinasztiák korába helyezik Chang személyiségét.

Ha megbízhatunk a "Ming dinasztia története" c. munkában, amelyet Ch'ing tudósok állítottak össze, akkor ez a szokatlan misztikus magas, erőteljes ember volt, nagy súlyos szakállal (ez Kínában az életerő jele). Chang, akit fizikai megjelenése egyáltalán nem érdekelt, mindig ugyanazt a steppelt kabátot és szalmakalapot hordta, az időjárástól függetlenül. Chang-nak ugyanis mindig egyetlen taoista gondolat járt az eszében: "Sorsom tőlem függ, és nem az égtől." Ez azt jelentette, hogy a taoizmus az üdvösségnek egy individualisztikus filozófiáját képviselte; ennélfogva Chang elsődleges törekvése az volt, hogy hogyan őrizhetné meg az életét és hogyan kerülhetné el a sérülést és a halált. Elhagyta Liao Tung-ot, azt a tartományt, amelyben született Észak-Kínában, feladta bíróságon elfoglalt magas állását, és vándorolva kezdte kutatni a halhatatlanság módszereit. Fizikai tökéletességet kereső vándorlásai során tíz évet töltött a Shaolin Kolostorban, elsajátította a Ch'an-buddhista meditációt és önvédelmi művészetet. Annak ellenére, hogy a Shaolin Ch'uan köztiszteletben álló mestere lett, Chang úgy döntött, hogy visszavonul a zöldellő Wu Tang hegységbe, Hupeh tartományba. A Wu Tang hegység, huszonhét festői hegycsúcsával a visszavonult taositáknak mindig kedvenc remetesége volt. Amint a legenda meséli, Chang éppen kunyhójában elmélkedett, amikor - dél volt -, kívülről furcsa zajokat hallott. Kitekintve Chang azt látta, hogy egy kígyó tettrekészen összetekeredett, fejét felemelve sziszegett egy ragadozó héjára, amelyik egy felette lévő fenyőágon ült. Az erős madár lecsapott, könnyű zsákmányt sejtve. Miközben karmaival próbálta leszorítani a kígyót, csőrével indított támadást, amelyeket a csúszómászó következetesen kivédett azáltal, hogy körmozgásszerű tekeredésével és lengésével mindig sikerült elkerülnie a héja hajlott, hegyes csőrét. Majd a kígyó megkísérelte csúszkáló farkával elkapni a héja nyakát. A héja felemelte jobb szárnyát, hogy kivédje a támadást. Közben azonban a kígyó részben a madár bal lába köré tekeredett. A héja erőteljesen rázta a lábát és szárnyaival is csapkodott, hogy megszabaduljon ettől a végtagokkal nem rendelkező teremtménytől. Újra meg újra bökve a csőrével, a héja megkísérelte elérni és szétzúzni a kígyó fejét. A csúszómászó azonban folytonos hullámzó, spirális mozgásával soha nem nyújtott biztos céltáblát az erőteljes csőrnek vagy a karmoknak. Amint a madár elfáradt a folytonos, de sikertelen támadásoktól, mozgása átmenetileg kiegyensúlyozatlanná vált. Ebben a pillanatban, mielőtt a héja elrepülhetett volna, a kígyó összetekercselt formájából ostorszerűen kinyúlva odacsapott. Ez a csapás olyan pontos volt, hogy hogy a felkészületlen madár szinte azonnal holtan esett össze. Figyelve ezt az élethalál harcot, Chang felismerte, hogy tanúja volt egy tökéletes példának arra vonatkozóan, hogy az engedékeny legyőzte a jelentősebb nagyobb erőt. Visszaemlékezett a régi közmondásra: "Mi engedékenyebb, mint a víz? Mégis visszatér, hogy elkoptassa a sziklát." A Shaolin harci művészetek ismeretében Chang kezdte tanulmányozni a kígyó és a madár mozgását, a felhők, a víz és a szél által hajlítgatott fák mozgását. Így alakult ki a klasszikus T'ai Chi Ch'uan gyakorlatrendszer.

Hivatkozva a Yin-Yang elvre, ahol a szemben állók kölcsönhatásban vannak egymással, mint az eszköz és a cél; Chang az izmok megnyúlására, kitágulására vagy teljes nyújtására építette rendszerét, amely megelőzi az összehúzódást, a behúzást. Célja a tökéletes izomellenőrzés volt, amelyben egyik mozgás beleolvad a következőbe. A T'ai Chi Ch'uan tekinthető az első olyan fizikai terápiás programnak, amelyet speciálisan a hosszú élet előmozdítására, az egészséges test biztosítása érdekében hoztak létre.

Az önvédelem szempontjai ezen a ponton még nem merültek fel, mivel Chang egészen egyértelműen állította, hogy célja a halhatatlanság titkának a megtalálása. A T'ai Chi Ch'uan-t nem a küzdelem céljára hozták létre. Célja az volt, hogy az életet megőrizze és meghosszabbítsa. Ez nem jelenti azt, hogy ha valaki rendszeresen gyakorolja a "Nagy Végérvényes Ököl" gyakorlatrendszert, akkor fizikailag örökké fog élni, de arra tervezték, hogy segítsen a hosszú élet biztosításában. A Chi-nek a felhalmozásáról is azt gondolták, hogy belső élet-fokozó ereje van, amelyet a légzés-szabályozás vált ki. Így megfelelő légzési formák is beépültek a T'ai Chi Ch'uan-ba. A Chi bőségének a felhalmozására vonatkozó erőfeszítések érdekében a taoisták általában két kiegészítő technikát is alkalmaztak: ittak bizonyos gyógyszerészeti főzeteket, az alkímia révén előállított elixíreket; másrészt szellemi kultiváció útján is táplálták a Chi-t. Elutasítva az első módszert, mint időnként veszélyes és különben is "nem-természetes" fejleményt, amelyet későbbi taoista "vallásos" kultuszok vezettek be, úgy érezzük, hogy az utóbbi meditációs gyakorlat és a légzés-szabályozás a legfontosabb, különösen a huszadik század szennyezett környezetében. A taoista azt hitte, hogy hogy maximálisan koncentrált légzés-szabályozás révén belégzi a világegyetem Chi-jét a saját testébe, és ott egyesíti azt a saját maga által létrehozott Chi-vel. Ennek a kombinációnak az eredménye csak az élet egészséges megnyújtása lehetett. Ez a gyakorlat rendkívüli türelmet és következetesen mély meditációt igényel. A gyakorló, "szellemi böjt"-ben, figyelmét a légzésre és a kilégzésre, ennek az érzésére és hangjára összpontosítja. Ez a gyakorlat - kellő idő után -, lehetővé teszi, hogy a Chi-t cirkuláltassuk és bármely testrészbe irányítsuk.

/Forrás: David Chow-Richard Spangler - A Kung Fu/