Első filmjében, a Krokodilban (1996) már minden elemet megtalálunk, ami a későbbi darabok sikerének is titka. A címszereplő az életmű jellegzetes figurája: a társadalom kitaszítottja, aki a Szöult keresztülszelő Han folyó partján abból él, hogy a magukat a folyóba ölő öngyilkosok hulláit kirabolja, illetve a tetemeket „eladja” a hozzátartozóknak. Krokodil tehát valahol élet és halál határvidékén, föld és víz között egzisztál. „Családját” egy koldus és annak unokája, valamint egy fiatal lány alkotja, akinek öngyilkosságát megakadályozta. A kitaszítottak ábrázolása azonban távol áll bármiféle társadalomkritikától, az ösztönökből fakadó elemibb mechanizmusok – kiváltképp a mesterien kreatív könyörtelenség, amivel a társadalom áldozatai maguk is kínzókká válhatnak a még náluk is elveszettebb páriákkal szemben – jobban érdeklik a rendezőt.A nyers és ösztönös témakezelést azonban finom artisztikummal vegyíti, miáltal a Leos Carax és Jean-Jacques Beineix filmjeiből jól ismert „marginalitás romantikájának” egy változatát hozza létre. A megmentett lány és Krokodil között kialakuló sajátos viszony a halál, a szépség és a szerelem (melynek fontos összetevője a vad érzéki vágy) Kim Ki-duk-i hármasságának látványos példája. A nyers, néma erőszak váratlanul változik át az összetartozás érzésévé a két figura között, s a film zárlatában a halál és a szépség összefüggése kap új dimenziót abban a hátborzongatóan szép jelenetben, amikor Krokodil a folyó fenekén aprólékosan berendezett „búvóhelyre” viszi le halott szerelmét, s a víz alatti kanapéhoz kötözve magát e „végső lakhelyre” költözik a lánnyal együtt. A vízparti, kitaszított szerelmesek motívuma egyértelműen idézi Carax A Pont-Neuf szerelmesei című filmjét (amelyben egyébként szintén van egy víz alatti jelenet a szerelmesekről).
Forrás: Vincze Teréz - A Vizek Démonai
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése