28. Lin-csi 3. történet

Lin-csi kolostorában egy reggel ezzel a kérdéssel fordultak a szerzetesek az apáthoz.

- Mondd, apát! Ha a világon mindennek a sorsa pusztulás, miért kell tökéletessé válnunk?

- Senkinek sem kell tökéletessé válnia! - csattant föl Lin-csi, de nemhiába volt bölcs tanító, komolyan válaszolt a rossz kérdésre is. – Hívek! Csak az váljon tökéletessé, akinek szenvedést okoz a pusztulás. Csak az váljon tökéletessé, aki szenved az elmúlás gondolatától. Csak az a válassza a tökéletesedés útját, aki csak így könnyíthet sorsán – szólt az apát, s egy történettel világosította meg tanítását. – Nem is olyan rég, itt a Lüliang-hegyekben, egy szerzetes kint az erdőszélen meditált. Még nem merült mélyen gondolataiba, így a legapróbb erdei zajt is jól hallotta. A sok megszokott hangból egyszer csak egy szokatlan, de ismert neszt szűrt ki. A szerzetes felugrott, s hihetetlen iramban futásnak eredt. Izmai azonnal engedelmeskedtek, légzése olajozottan gyorsult, teste minden porcikája bámulatos összhangban működött megfeszített akaratával. Nemhiába edzette testét és szellemét két évtizede könyörtelen gyakorlatokkal, naponta hosszú órákon át. S ez most, nem először, az életét mentheti meg. A szerzetes nyugodt volt, tudatosan kereste a menekülés útját, s meg is találta. Odaért a szakadékhoz, és levetette magát. Biztos volt benne, hogy estében bele tud kapaszkodni a lelógó erős indákba. Így is történt. Megkapaszkodott. A tigris épp akkor ért a szakadék szélére. Mancsával nem ért le az indákig, de nem tágított a sziklás peremről. Lefelé sem volt menekvés, a hasadék túl mély volt, az alján éles kövek. Maradt tehát az inda, amelyen lógott. Ám ekkor egy fehér és egy fekete egér jelent meg az indák közt, s rágni kezdték a szárakat. Azok szép lassan vékonyodtak, majd sorban elszakadtak. A tigris még mindig odafent volt. Ebben a pillanatban azonban a szerzetes egy gyönyörű nagy szem szedret vett észre az indák fölé hajló faágon. Odanyúlt érte, leszakította és bekapta. S lám, milyen nagyon édes volt! – fejezte be példázatát Lin-csi apát a tökéletességről, mely kétséges vállalkozás ugyan, de törekedni rá mégiscsak muszáj. – Hívek! Az ember egyetlen módon nyerheti el a jutalmát. Ha méltó helyzetben találja őt a halál. Fizessétek hát meg a szeder árát! – figyelmeztetett végül Lin-csi apát, kolostorában, a Huo-to folyó partján.

Forrás: Su-La-Ce - Reggeli beszélgetések Lin-csi apát kolostorában

4. Lin-csi 47. történet

Lin-csi apát egy reggel a szavak kettős természetéről beszélt a szerzeteseinek. Lin-csi szeretett a szavakról elmélkedni, a szerzetesek szerették hallgatni.

- Hívek! - szólította meg őket a Mester a kolostor csarnokában. – Tudjátok-e, hogy mire valók a szavak?

- A szavak minden látható és láthatatlan dolog megnevezésére valók – vágta rá azonnal a választ az egyik szerzetes.

- A szavak jelek, amelyek segítségével gondolatainkat és érzéseinket fejezzük ki- mondta a másik.

- Szavak nélkül nem lenne se tudomány, se költészet, megállna az élet az emberek között – szólt egy harmadik.

- Gondolkodjatok, szerzetesek! Helyettesíthetők-e a szavak más jelekkel? – kérdezett ismét Lin-csi.

- A szavakat semmi sem helyettesítheti az emberek közötti érintkezésben. A nyelv a legtökéletesebb jelrendszer, a legtökéletesebb emberi alkotás – állították a szerzetesek, mire Lin-csi így szólt hozzájuk.

- Híveim! Elismerem, hogy a szavak rendszere, a nyelv a legtökéletesebb emberi alkotás. Éppen ezért érzek nagy szomorúságot, amikor arra gondolok, hogy ez a legtökéletesebb alkotás is mennyire tökéletlen. Gondoljatok csak arra, mennyit vesződünk, mire feszes szavakba öltöztetjük gondolatainkat, érzéseinket. Gondoljatok csak arra, a költők is milyen fáradságos munkával raknak össze tökéletes szavainkból egy-egy strófát, mely szebb és több, mint az átlagos nyelvi alkotás. Bizony nagy szégyene az elmének, hogy oly régen szabja-varrja öltözetét a szavakból, máig rongyos-foltos a ruhája. Gyakran visel koldusgúnyát előkelő társaságban is. Mindazonáltal a nyelv nagyszerű – s még nagyszerűbb tökéletlenségében. A rongyos-foltos öltözet alatt szépséges titkokat sejthetünk. Ezért mikor a nyelv tökéletességének áldoztok, érdemes híveim, áldozzatok a tökéletlenségnek is. Mert bár mindkét tulajdonsága egyformán értéke a nyelvnek, engem sokkal jobban érdekel, hogy mit fed el előlünk a tökéletlensége, mint hogy mit tár föl a tökéletessége. Ha tehetitek, szerzetesek, lessetek be a fércelt lepel résein, s meséljetek róla, mit nem enged látni a világból ez a rejtélyes takaró, a nyelv – fejezte be a beszélgetését jámbor töprengéseinek kedvelt tárgyáról, a nyelv kettős természetéről Lin-csi apát.

Forrás: Su-La-Ce - Reggeli beszélgetések Lin-csi apát kolostorában

3. Lin-csi

Lin-csi

"Ha nem állt volna buddhista szerzetesnek, bizonyára rablóvezér lett volna belőle” – állítják életrajzírói Lin-csi apátról, a kínai buddhizmus legeredetibb gondolkodójáról, máig legnépszerűbb mesteréről. Nem tudjuk pontosan, mikor született, de azt tudjuk, hogy mielőtt a 867-es esztendő februárjának egyik napján, már idős korában „a végső nyugalomba” távozott, mind a tíz égtáj felé legyintett egyet-egyet, s kényelmesen megigazította magán szerzetesi öltözetét. Rá jellemző, kifejező búcsú volt ez. Fanyar, de könnyed és méltóságteljes. Mint amilyenek reggeli beszélgetései Huo-to folyó parti kolostorában. Meghökkentő kérdésfeltevések és válaszok, könnyed, de hibátlan bölcseleti rendszert alkotó következtetések, állítások jellemzik Lin-csi beszélgetéseit, melyek mindig a lényegről folynak; a létezés és a boldogulás nagy kérdéseiről. Egészen a tizenkettedik század közepéig, generációról generációra, az ő tanítványai voltak a Zen vezető mesterei. A tizenkettedik században az ő tanítását vitték Japánba, ahol Rinzai iskola néven vált ismertté - azon két zen iskola egyikeként, amely ma is virágzik.

Lin-csi idejében Kína állandó háborúskodásban állt a nyugatról támadó, harcias és kegyetlen tatár és török hódítókkal. A nemzeti érzület nagyon erős és harcias volt, ezért a Zent tompasággal és erélytelenséggel jellemezték. Lin-csi saját tanítási eszközei őszinték, nyíltak és dinamikusak voltak. Nem voltak fenntartásai az ütés használatával szemben, ha úgy érezte, hogy a tanítványnak szüksége van arra, hogy kizökkentsék a szóbeli eszmefuttatások megszokott kerékvágásából, s ezért híressé vált kemény bánásmódjáért. Normális körülmények közt az ilyen viselkedés pusztán bántó lett volna, de a Zen tanításban a tudat, minden intellektuális megértésén túli, felnyitásának egyik módszerévé vált.

Amikor Lin-csinek feltettek egy filozófiai vagy metafizikai kérdést, ütéssel válaszolt. Mi lehet a válasz erre a viselkedésre? A tanítvány se logikailag nem tudott válaszolni rá, se valamilyen tradicionális tanításhoz fordulni segítségért; semmibe sem tudott belekapaszkodni, hogy tanulmányainak irányt szabjon. Hirtelen egy ok- és összefüggés nélküli világban találta magát, a megszokott gondolkodási következtetéstől elszakadva, amelyhez azt hitte hozzá van kötve. De ha kérdése komolyan foglalkoztatta, és egész lényében a kérdés válaszát akarta tudni, akkor el tudta hagyni előző, eredeti gondolkodása minden mozdulatát, és tudata megnyílt saját igaz természetének megtapasztalásának.

Lin-csi a vallási hagyományok lelkes rombolója volt. Megvetette a tanult filozófusok és tudósok nyakatekert gondolkodási módját, ahogyan a tiszta igazsághoz közelítettek. Saját módszere a spontaneitásra és az abszolút szabadságra helyezte a hangsúlyt.

Lin-csi rezidenciáját egy északi templomban rendezte be, ahová sok tanítvány jött hozzá. Tanítása világias és tényszerű volt, következetesen bátorította a tanítványokat, hogy higgyék, természetes és spontán tevékenységük az igaz Buddha-tudat. Ebben a tiszta létezésben lenni, annyit jelent, mint nem gátolni, nem akadályozni semmit. Az ilyen módon elért, minden ragaszkodástól való mentesség nem érzelemmentességet, vagy érzéketlenséget jelent. Nem azt jelenti hogy nincsenek érzelmek, vagy nincs éhség vagy fájdalom érzet. A teljes énnel történő mindenbe való behatolást jelenti, semmit sem visszatartva - a teljesen szabad eggyéválást bármilyen körülménnyel. Ez volt Lin-csi számára az a fenséges út, amellyel a hétköznapi élet megélhető, és gyakran bosszankodott azon, hogy a tanítványai más irányba keresgélnek. Mindenfelől jöttek, hogy a világtól való megszabadulást keressék, mondta nekik, de ha megszabadulnak a világtól, hova mehetnének? Azt tanácsolta, úgy éljenek, mint bármilyen másik ember, de a vak, rabul ejtő vágyak nélkül.

"Amikor itt az ideje, hogy felöltözz, vedd fel a ruhád. Amikor sétálnod kell, sétálj. Amikor ülnöd kell, ülj. Legyél az egyszerű éned egyszerű életben, és ne keresd a Buddhaságot. Amikor fáradt vagy, pihenj le. Az ostobák ki fognak nevetni, de a bölcsek megértik majd."

Forrás:

Tarr Dániel - Lin-csi
Su-La-Ce - Reggeli beszélgetések Lin-csi apát kolostorában