52. Thirst (Bakjwi)

Park Chan-wook (Oldboy) új filmje, a Thirst (Bakjwi) korábbi munkáihoz hasonlóan mind témájában, mind képi megjelenítésében erőteljes hatást gyakorol a nézőre. A történet egy katolikus pap és egy fiatal lány érzelmi játékát mutatja be több fázison keresztül. A pap erkölcse, értékrendje küzd a lány iránt érzett szexuális vággyal, a vágy kielégülése után pedig a féltékenységgel, birtoklással. Mindez odáig fajul, hogy olyanná teszi, mint ő maga és ezzel kiemeli a halandóság körforgásából, hogy örökre élvezze a társaságát. A kezdeti örömöt és a későbbi erkölcsi önostorozást a tehetetlenség váltja föl, annak felismerése, hogy nincs hatása a lányra, már nem tudja megállítani. Egyetlen kiutat lát, amiben végül együtt oldódnak fel.

A film a Cannes-i filmfesztiválon a Zsűri díját kapta, illetve más fesztiválokon a 3. legjobb ázsiai film, illetve a legjobb női szereplő díját is elnyerte. A blogban szereplő plakátot provokatív és zavaró jellege miatt hazájában betiltották. A film azonban ezzel együtt teljes, így e posztba ezt választottam.

51. Kim Ki-duk - Tavasz, nyár, ősz, tél... és tavasz

A helyszín egy szerény kis kunyhó a természet kellős közepén, távol a világtól. Egy idős, buddhista szerzetes éli ebben a békés környezetben mindennapjait, teljes összhangban a természettel. Tapasztalatait és sok év alatt felgyülemlett tudását kis tanítványával próbálja megosztani. A lelkes nebuló lesi mestere minden mozdulatát és ellenvetés nélkül teljesíti minden utasítását. Az évszakok változása az évek múlásával együtt mindig valami változást hoz, a természetben és az emberekben egyaránt. Ahogy a tavasz nyárba csap át, és az engedelmes kisfiúból kamasz lesz, az értékrendek is megváltoznak. Egy fiatal lány érkezése kerül a tanonc figyelmének középpontjába, s a nyár magával hozza az eddig ismeretlent, a vágyat, a szerelmet. A szenvedély hatalma felülkerekedik a fiún, aki a lányt követve otthagyja békés környezetét és a mindennapi emberek világában, a civilizáció kellős közepén találja magát. De ahogy a "természet feje őszbe csavarodik", az immár gyilkos fiatalember visszatér a természet szívébe, ahol menedéket lelhet. Állandóan gyötrő lelkiismeretével csak nagy nehézségek árán sikerül leszámolnia, mestere segítségével pedig elnyeri lelki békéjét. A civilizált emberek világában elkövetett bűneiért azonban az ottani törvények szerint kell felelnie és amint leülte büntetését és a tél ereje győzedelmeskedett a természeten, az idős férfi visszatér az immár lakatlan kunyhóba.

Elhunyt mestere jegyzeteiből elsajátítja a harcművészeteket, a tanítványból mester válik. Az évszakok változása örök körforgás. A természet minden tavasszal újjászületik és elkezdődik egy új élet, hátrahagyva az elmúlt három évszak viszontagságait. A vastag hó alatt megbúvó növények újra életre kelnek, de immár frissen, új célokkal telve. A filmben az emberi lélekbe a tavasszal együtt egy újfajta élet, új kihívások érkeznek és a múltban történtek az idő "hótakarója" alatt új értelmet nyernek.

Kim Ki-duk 99 perces produkciójában nem a párbeszédeken van a hangsúly, a cselekedetek viszik előbbre a történetet. A szerzetest körülvevő lélegzetelállító környezet egy olyan világba repíti a nézőt, amelyben még az emberi értékek dominálnak. Ahol nem a pénz a legnagyobb úr és nincs ok a rohanásra, a stresszre. Jó lenne, ha minden ház kertjében lenne egy ilyen érintetlen, csendes zug, ahova visszavonulhatnának az emberek egy-egy fárasztó nap után. Talán több lenne a mosolygó, nyugodt arc...

A Tavasz, nyár, ősz, tél… és tavasz látványos darabja egy elképesztő vizuális tehetségű, utánozhatatlan szimbólumteremtő képességekkel megáldott rendező életművének.

/Forrás :
http://www.sonyclassics.com/spring/
http://www.napvilag.net/film/20080806/tavasz_nyar_osz_teles_tavasz
http://filmvilag.hu/xista_frame.php?cikk_id=1930/

41. Bhután - Nemzeti összboldogság

A láma szinte suttogva, olyan halkan beszélt, hogy azonnal rá kellett figyelni teljes intenzitással. Azt hiszem ez volt a titka, a csend és a belőle áradó nyugalom. Pár másodperc elég volt neki ahhoz, hogy mosolyogva a kókuszpálmára hasonlító növényt, a domát, rágcsálva maga felé vonzzon mindenkit. Egyszerűen figyelni kellett rá. Kommunikációs zseni mondanánk mi, Buddhista Láma, mondanák Ők.

- Ami ebben az országban történik, arra érdemes lenne odafigyelnie a világnak. Pici hely vagyunk, tudom, nincs hadseregünk, olajkészleteink, nincsenek aranytartalékaink, nincs semmink, ami az Önök értékrendje szerint fontos. Viszont szabad a lelkünk. Tudják Önök, hogy milyen az, szabad lélekkel élni? Biztos boldogabbak vagyunk, mint a nyugati emberek, bár hozzájuk képest tudom, hogy szinte semmink sincs.

- A Buddhizmusnak melyik az az eleme, amit Ön szerint nekünk európaiaknak is érdemes lenne megtanulnunk? Ha lehet ilyen kérdeznem, mi a boldogság titka?

- Hogy a titok? Hm, hát ez jó. Tudja Önök szerintem azért nem igazán boldogok, mert téves vágyaik és álmaik vannak. Mindig többet akarnak bármit is érnek el. Nagyobbat, szebbet, drágábbat. Ez illúzió, ezt kellene megérteniük, hogy illúziókat kergetnek, közben pedig szenvednek, egymással küzdenek és harcolnak, ahelyett, hogy visszafognák a túlzott vágyaikat. Mértékletesség, visszafogottság és sok kompromisszum. A boldogság a fejünkben születik, ez a titok.

A film online megtekinthető a következő linken:
Frei dosszié archív

/Forrás és ajánló:
Frei Tamás - Bhután
http://hu.wikipedia.org/wiki/Bhut%C3%A1n
http://www.youtube.com/watch?v=rcoQjoZ6toI
http://www.youtube.com/watch?v=CXJwNSkdTH0
http://www.youtube.com/watch?v=pO7LRMFVuno/

35. Kim Ki-duk 5. - The Isle (Seom)

A nemzetközi ismertséget a 2000-ben készült, A sziget című darab hozza el a rendezőnek. A szigetben a rendező alkotói védjegyei mind a legfelsőbb fokra emelve jelennek meg. A víz már nem csak szimbólum, hanem színhely is, hiszen egy különös tavon játszódik a történet, ahol úszó házacskákat bérelhetnek a horgászok. E sziget nemcsak menedéket, megnyugvást és kikapcsolódást jelent, hanem kirekesztettséget és száműzöttséget is. Ez a sziget nem a boldogság szigete: ide bujkáló bűnözők, gyilkosok, tivornyázó üzletemberek, titkos szeretők, kurvák és öngyilkosjelöltek járnak. Nyomasztó világ ez, ahol még az éghajlat is barátságtalan: állandóan köd, sötét vagy eső (monszun) ül a tájon, amely mintha szüntelenül sírna, s részvétből a kitaszítottakhoz hasonulna. Az eső és a folyó hidege csontig hatol, az állandó nedvesség befészkeli magát még a bőr alá is, és mindent kikezd. E folyószakasz a teljes elszigeteltség és kirekesztettség színtere.

A telep üzemeltetője egy különös, hallgatag nő (Hee-Jin), aki csónakjával szállítja a vendégeket, élelmet visz nekik, s ha kell kurvákat is, alkalmanként pedig maga is nyújt szexuális szolgáltatást. Ez az ismeretlen bűn miatt megbélyegzett s száműzetésbe és némaságba vonult nő teljes elszigeteltségében sajátos világot épít ki magának az isten háta mögött: titkos irányítójává és mindenhatójává válik territóriumának. Ez az ő birodalma, ahol mindent megfigyel, kézben tart és titkon igazságot szolgáltat - megment és megbüntet, megtorol és rabul ejt. A horgásztó vize akkor kezd egyre több vérrel keveredni, amikor megérkezik Hun-Shik, az exrendőr, aki egy gyilkosságot követően a rendőrség elől menekülve akar elrejtőzni, illetve öngyilkosságot elkövetni e távoli helyen. Hee-Jin, a tó hallgatag és bosszúálló szelleme megakadályozza a férfi öngyilkossági kísérletét, akinek önpusztító hajlama azonban nem lankad, bizonysága ennek a hírhedt jelenet, amelyben maréknyi, horgászzsinórra kötözött horgot nyel le.

A film egészét a kibékíthetetlennek látszó ellentétek összekapcsolása jellemzi: véres, horrorisztikus jelenetek a szinte már giccses szépségű környezetben, borzalmat és komikumot ötvöző groteszk (az egyik horgász megszakítja a közösülést, mert kapása van). Ugyancsak sajátos szimbiózisban látjuk a szexualitást és a halált, a férfi-nő kapcsolatban a kegyetlenséget és az együttműködést. Ebben a mitikus, világtól elzárt környezetben a normalitás és az őrület fogalmai is lassan összemosódnak, a nyelvi kommunikáció szerepét a túlfűtött, animális szexualitás veszi át. Az igazi szörnyűségek tulajdonképpen mindig képen kívül maradnak, de ettől nem válnak elviselhetőbbé.

/Forrás:
Vincze Teréz - A vizek démonai
http://www.iif.hu:8080/2001/articles/films/kimkiduk.hu.html/

31. Park Chan-wook - Oldboy

Vigyázó szemünk már jó néhány éve érdemes a Távol-Keletre, azon belül is Dél-Koreára vetnünk. A kis országban a hazai filmek évek óta megtöltik a mozikat, Hollywood csupán mellékszerepre kárhoztatott, a gazdag táptalajból pedig a legkülönbözőbb alkotások sarjadnak ki.  A közönségsikerek mellett hódító útjukra indultak a fesztiváldíjakra ácsingózó alkotások is, a 2004-es cannes-i filmfesztiválon pedig, első alkalommal dél-koreai film nyerte el a zsűri nagydíját: az Oldboy.

Az elismerés nem volt teljesen előzmények nélküli, Dél-Koreát már évek óta képviselik Kim Ki-duk filmjei (a Tavasz, nyár, ősz, tél... és tavaszt itthon is sikerrel vetítették) az A-kategóriás fesztiválokon; Cannes-ban pedig 2004-ben nem más elnökölt, mint a keleti és az erőszakos filmek nagy csodálója, Quentin Tarantino. Az Oldboy pedig keleti és erőszakos film, de ami ennél sokkal fontosabb: művészi igénnyel készült alkotás, formanyelvi bravúrokkal operáló, önreflektív mestermű, egyenesen a harmadik évezredből. Az Oldboy az a fajta mozi, amit újra és újra meg lehet nézni; egy alkotáson belül számtalan kisebbet kapunk, különböző stílusú jelenetek váltják egymást, gyomorforgató kínzások és (ön)csonkítások nagyközelijeit szakítja meg a glamouros visszaemlékezések melodrámája, lenyűgöző akciójelenetet dúsít az abszurdba hajló fekete humor.

Az Oldboy tökéletes bosszú-film, főhősünket, Oh Dae-sut részegen elrabolják, életének legszebbnek szánt tizenöt évét egy szobába zárva tölti, úgy, hogy fogalma sincs arról, ki börtönözte be, miért és mennyi időre. Egyetlen társa, külvilággal való kapcsolata a tévé, a képernyőn keresztül él át a szocialista blokk bukásától szeptember 11-ig mindent (csakúgy, mint legtöbbünk), a képernyővel eltöltött másfél évtized egy szörnyeteggé változtatja, akit csak a bosszú érdekel. Csakúgy, mint fogva tartóját. Dae-sunak fogalma sincs, miért zárták be, de azt viszonylag gyorsan belátja, hogy valami borzasztó dolgot kellett elkövetnie. Hirtelen szabadulásakor nem is tud mit kezdeni új életével; előbb le kell zárnia a régit, az új lehetőség helyett a halál az, ami meghatározza gondolkodását. Az Oldboy szereplőit a pusztítás, a halál érdekli, amihez csodálatosan passzolnak a nagyváros díszletei, akár a szűk szobabörtönre, akár a modern penthouse-ra gondolunk a metropolis felett. Csupán keveseknek adatik meg, hogy a film végén kijussanak a hólepte csendbe, és egy kis nyugalmat találjanak.

Park Chan-wook zseniálisan használja teljes rendezői eszköztárát, hogy megmutassa nekünk, sőt, átélesse velünk Dae-su történetét. Látunk nagyon-sokszoros túlerővel szembeni küzdelmet szűk folyosón, kalapáccsal, egyetlen, többperces snittben bemutatva; néhány másodperces, sokvágásos, törött fogkefenyéllel végrehajtott akciót; élve elfogyasztott polipot; megelevenedő internetes honlapból kezdődő jelenetet – és számtalan végsőkig hiteles alakítást, amelyek visszakézből rácáfolnak arra a tételre, hogy a képregényből (jelen esetben egy mangából) készült filmek karakterei mind kétdimenziósak és kiszámíthatóak.

A film tökéletesen tükrözi a mai társadalmi viszonyokat gondolkodását, értelmét és jövőképét, mikor saját magát erőszakolja meg az emberiség miközben nevetve részt veszünk eme sötét jövőkép elérésében, azonban mindig ott a remény, hogy felismerjük azt a boldogságot esetleg állapotot, ami ki vagy beteljesíti a vágyakat.

Forrás:

http://www.mozinet.hu/index.nof?o=0&nyelvid=1&k1=1&k2=43&filmid=1771

http://filmkritika.info/doku.php?id=oldboy

29. Kim Ki-duk 4. - Birdcage Inn

A harmadik filmtől kezdve (Kalitka fogadó, 1998) különösen felerősödik a női figurák szerepe. A Kalitka fogadó hősnője (Jin-a) egy fiatal prostituált, aki a címbeli, családi vállalkozásban üzemeltetett bordélyház egyetlen alkalmazottjául szegődik. A családdal együtt étkezik, vacsora után pedig kielégíti a szállóvendégek kívánságait. A család férfitagjai (apa és fia) hamar úgy érzik, joguk van részesülni az alkalmazott/családtag szolgáltatásaiból, úgyhogy az apa megerőszakolja a lányt, a fiú pedig ráveszi, hogy fotós karrierjének beindítását aktmodellként segítse. A sokszorosan kiszolgáltatott lány legfőbb vágya, hogy elviselhetetlen magányán enyhítendő összebarátkozzon a tulajdonosok leányával (Hye-mi), aki azonban egyaránt gyűlöli őt és saját családját is, amiért prostitúcióból élnek. A jóságos prostituált – aki mellesleg festészetet tanul és egy hatalmas Egon Schiele-reprodukció jelenti szinte az összes poggyászát – sikertelen közeledési kísérletei akkor érnek célba, amikor Hye-mi végre megért valamit az ő sorsából. Egy zseniálisan egyszerű és szép szimbolikus jelenetben Hye-mi követi a városban sétáló, nézelődő Jin-a-t, majd miután szem elől tévesztette a lányt, mindent megismétel, amit addig látott, Jin-a helyébe próbálja képzelni magát, miközben nem veszi észre, hogy mindezt most már Jin-a figyeli, ugyanúgy, mint ő tette korábban. Ez a nagyon szép, többszörösen öntükröző jelenet a megértés, az együttérzés és egymás elfogadásának szimbólumává emelkedik. A sorsközösség egészen odáig megy, hogy Hye-mi maga „szolgál ki” egy vendéget Jin-a helyett. A szavaknál ebben a filmben is – mint Kim műveiben általában – beszédesebbek a képek. A szavak feleslegesek, csak félreértésekhez vezetnek, minden fontosat a képek mondanak el. A két nő kapcsolatának alakulásáról is a képi szimbólumok tudósítanak, például abban a (szavakkal valóban nehezen leírható) jelenetben, amikor Hye-mi-ben megszületik a – korábban elképzelhetetlen – elhatározás: maga szolgálja ki a kuncsaftot. A havas udvaron egy összegyúrt, a földön elgurított hógolyót látunk, s Hye-mi lépteinek nyomát, melyek a vendég szobája felé vezetnek. A filmtörténet legszebb hógolyója így válik az együttérzés, a nők közötti szolidaritás felejthetetlen jelképévé (a vizek filmköltőjének filmjében szinte szükségszerű, hogy egy ilyen fontos szimbólumnak köze legyen a vízhez).

Forrás: Vincze Teréz - A Vizek Démonai

27. Kim Ki-duk 3. - Wild Animals

Második filmje, az 1997-es Vadállatok eddig az egyetlen műve, mely Koreán kívül játszódik. Két koreai emigráns, a nem túl tehetséges festő, a dél-koreai „Kék Óceán”, és az észak-koreai katona („Vörös Hegy”) Párizsban találkozik és köt barátságot. A film árulkodó eredeti címe (Két Krokodil) jelzi, hogy organikus folytatása ez a darab az első filmnek. A két főhős a helyi maffia ügyeibe keveredik (az egyik gengsztert Denis Lavant, A Pont-Neuf szerelmeseinek férfi főszereplője alakítja!). Kék Óceán megismerkedik a magyar származású emigráns Corinne-nal, a lányt azonban brutális „védelmezője” csak egy nagyobb összegért volna hajlandó elengedni. A pénz összegyűjtése érdekében a két barát bérgyilkosságba keveredik, s beindul az erőszaklavina, melynek emlékezetes jelenete a Kim Ki-duk filmjeiben állandóan megjelenő hal szimbólum sajátos formája: egy fagyasztott makréla válik gyilkos szúrószerszámmá. Minden bizonnyal a rendező saját franciaországi élményeiből táplálkoznak az erőszakos történések hátterét adó, utcai művészek és vagabondok világát bemutató elemek, csakúgy, mint az emigrációban élők között kialakuló barátság témája.

Forrás: Vincze Teréz - A Vizek Démonai

17. Kim Ki-duk 2. Crocodile (Ag-o)

Első filmjében, a Krokodilban (1996) már minden elemet megtalálunk, ami a későbbi darabok sikerének is titka. A címszereplő az életmű jellegzetes figurája: a társadalom kitaszítottja, aki a Szöult keresztülszelő Han folyó partján abból él, hogy a magukat a folyóba ölő öngyilkosok hulláit kirabolja, illetve a tetemeket „eladja” a hozzátartozóknak. Krokodil tehát valahol élet és halál határvidékén, föld és víz között egzisztál. „Családját” egy koldus és annak unokája, valamint egy fiatal lány alkotja, akinek öngyilkosságát megakadályozta. A kitaszítottak ábrázolása azonban távol áll bármiféle társadalomkritikától, az ösztönökből fakadó elemibb mechanizmusok – kiváltképp a mesterien kreatív könyörtelenség, amivel a társadalom áldozatai maguk is kínzókká válhatnak a még náluk is elveszettebb páriákkal szemben – jobban érdeklik a rendezőt.

A nyers és ösztönös témakezelést azonban finom artisztikummal vegyíti, miáltal a Leos Carax és Jean-Jacques Beineix filmjeiből jól ismert „marginalitás romantikájának” egy változatát hozza létre. A megmentett lány és Krokodil között kialakuló sajátos viszony a halál, a szépség és a szerelem (melynek fontos összetevője a vad érzéki vágy) Kim Ki-duk-i hármasságának látványos példája. A nyers, néma erőszak váratlanul változik át az összetartozás érzésévé a két figura között, s a film zárlatában a halál és a szépség összefüggése kap új dimenziót abban a hátborzongatóan szép jelenetben, amikor Krokodil a folyó fenekén aprólékosan berendezett „búvóhelyre” viszi le halott szerelmét, s a víz alatti kanapéhoz kötözve magát e „végső lakhelyre” költözik a lánnyal együtt. A vízparti, kitaszított szerelmesek motívuma egyértelműen idézi Carax A Pont-Neuf szerelmesei című filmjét (amelyben egyébként szintén van egy víz alatti jelenet a szerelmesekről).

Forrás: Vincze Teréz - A Vizek Démonai

16. Kim Ki-duk 1.

Kim Ki-duk 1960-ban született egy dél-koreai kis faluban, szülei szegény parasztok. Apja harcolt a koreai háborúban, ahol súlyosan megsebesült. Kim nem kedvelte túlzottan az iskolákat, nem szerzett semmilyen képesítést és 17 éves korától különböző gyárakban dolgozott, majd belépett a hadseregbe, ahol öt évet húzott le. Ezt követően úgy határozott, papnak áll (protestáns vallású), azonban végül sikerült összegyűjtenie annyi pénzt, hogy Franciaországba utazzon, ahol saját festményeinek eladásából tartotta el magát 1990 és 1992 között. Dél-Koreába való visszatérése után kezdett egy forgatókönyvön dolgozni, s az 1993 és 1995 között írott (a hírek szerint fogalmazási és helyesírási hibáktól hemzsegő) művel elnyert egy díjat, s szinte egyik napról a másikra rendező lett.

Egy interjúban azt nyilatkozta, franciaországi tartózkodása előtt Koreában nemigen nézett filmeket, és Franciaországban is összesen csak hármat, azonban e három film kulcsfontosságú lett számára. Leos Carax: A Pont-Neuf szerelmesei, Jean Jacques Annaud: A szerető, Jonathan Demme: A bárányok hallgatnak – e filmek szinte tételesen jelenítik meg Kim munkásságának alapelemeit: a társadalom peremén élők szerelmének vad romantikáját (Carax filmje konkrétan és visszatérően idéztetik meg Kim Ki-duk filmjeiben), a szerelem és érzéki vágy konvenciókat nem tűrő hatalmát, és a végzetes és rafinált erőszakot.

„A filmkészítés az egyetlen lehetőség számomra, hogy megértsem a körülöttem lévő világot, amelyet másként sosem érthetnék meg” – nyilatkozta egyhelyütt a rendező, s ezért nem is meglepő, hogy a saját életéhez, élményeihez kapcsolódó motívumok szövik át filmjeit. Munkái kezdettől fogva független produkciós cégek által gyártott, kis költségvetésű, személyes produkciók. Gyorsan, olcsón, ösztönösen készít filmet – misem bizonyítja ezt jobban, minthogy az 1996-ban elkészült bemutatkozó darabja óta (Krokodil) már a tizenötödik filmnél tart.

Filmjei általában kamaradrámák a társadalom peremére szorult véglényekről, kiknek történeteiben a B-szériás erőszakfilmek jegyei keverednek – igen meglepő konstrukciókat eredményezve – az európai szerzői film legintellektuálisabb stílusjegyeivel, például a szürrealitásba hajló önreflexióval. Filmjeinek visszatérő motívuma, és általában is stílusának legmeghatározóbb jegye az állandó, váratlan váltás, mely egyik extremitásból a másikba űzi a filmet. A brutalitásnak és a melankolikus szépségnek Kimre jellemző organikus összetartozását ismerhetjük jól a japán filmből is, elég ha csak Takeshi Kitano munkáira utalunk, ahol a kegyetlen agresszió és a már-már giccsbe hajló szentimentalizmus sajátos harmóniában működnek együtt.

Forrás: Vincze Teréz - A Vizek Démonai

Válogatás a filmjeiből