A harmadik filmtől kezdve (Kalitka fogadó, 1998) különösen felerősödik a női figurák szerepe. A Kalitka fogadó hősnője (Jin-a) egy fiatal prostituált, aki a címbeli, családi vállalkozásban üzemeltetett bordélyház egyetlen alkalmazottjául szegődik. A családdal együtt étkezik, vacsora után pedig kielégíti a szállóvendégek kívánságait. A család férfitagjai (apa és fia) hamar úgy érzik, joguk van részesülni az alkalmazott/családtag szolgáltatásaiból, úgyhogy az apa megerőszakolja a lányt, a fiú pedig ráveszi, hogy fotós karrierjének beindítását aktmodellként segítse. A sokszorosan kiszolgáltatott lány legfőbb vágya, hogy elviselhetetlen magányán enyhítendő összebarátkozzon a tulajdonosok leányával (Hye-mi), aki azonban egyaránt gyűlöli őt és saját családját is, amiért prostitúcióból élnek. A jóságos prostituált – aki mellesleg festészetet tanul és egy hatalmas Egon Schiele-reprodukció jelenti szinte az összes poggyászát – sikertelen közeledési kísérletei akkor érnek célba, amikor Hye-mi végre megért valamit az ő sorsából. Egy zseniálisan egyszerű és szép szimbolikus jelenetben Hye-mi követi a városban sétáló, nézelődő Jin-a-t, majd miután szem elől tévesztette a lányt, mindent megismétel, amit addig látott, Jin-a helyébe próbálja képzelni magát, miközben nem veszi észre, hogy mindezt most már Jin-a figyeli, ugyanúgy, mint ő tette korábban. Ez a nagyon szép, többszörösen öntükröző jelenet a megértés, az együttérzés és egymás elfogadásának szimbólumává emelkedik. A sorsközösség egészen odáig megy, hogy Hye-mi maga „szolgál ki” egy vendéget Jin-a helyett. A szavaknál ebben a filmben is – mint Kim műveiben általában – beszédesebbek a képek. A szavak feleslegesek, csak félreértésekhez vezetnek, minden fontosat a képek mondanak el. A két nő kapcsolatának alakulásáról is a képi szimbólumok tudósítanak, például abban a (szavakkal valóban nehezen leírható) jelenetben, amikor Hye-mi-ben megszületik a – korábban elképzelhetetlen – elhatározás: maga szolgálja ki a kuncsaftot. A havas udvaron egy összegyúrt, a földön elgurított hógolyót látunk, s Hye-mi lépteinek nyomát, melyek a vendég szobája felé vezetnek. A filmtörténet legszebb hógolyója így válik az együttérzés, a nők közötti szolidaritás felejthetetlen jelképévé (a vizek filmköltőjének filmjében szinte szükségszerű, hogy egy ilyen fontos szimbólumnak köze legyen a vízhez).Forrás: Vincze Teréz - A Vizek Démonai
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése